2009. december 1., kedd

"Így van ez,kérem,ma is"

a módszereik nem sokat változtak...
Ahogy 1947-ben és 1949-ben, úgy 2002-ben és 2006-ban is:

Két párttag beszélget

A szavazásról beszélget egy kisgazdapárti és egy kommunista párttag.

Kisgazda: - Tudod, van olyan párttagunk, aki halálos ágyából 41,4 fokos lázzal felkelt, és elment szavazni. Leszavazott, utána hazament, lefeküdt és meghalt.

Kommunista párttag: - Az semmi. Az egyik párttagunk a szavazás előtt hónapokkal meghalt. Ennek ellenére elment szavazni, leszavazott, onnan továbbment egy másik szavazóhelyiségbe, ott is leszavazott, aztán egy harmadikba, egy negyedikbe, és talán még most is szavazna, ha a szavazás nem fejeződik be.

************

Császár vagy király?

Két cigány beszélget:

- Tulajdonképpen micsoda Rákosi: császár vagy király?

- Egyik se, hanem fára-jó.

************

Innen:

http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/humor/polvicc/polvicc.htm



*********
Ugyanez lehetne ma: "hová lett a MAGYAR ipar,mezőgazdaság,kerekedelem"-mel is:

Kérdések

1953-ban fejtágító falugyűlést tartanak. A beszéd után a szónok így szól:

- Elvtársak, várom a kérdéseiket!

- Nekem volna három kérdésem - jelentkezik Kohn bácsi. - Hová lett a hús, hová lett a kenyér és hová lett a bor?

Egy hét múlva ismét falugyűlés, a szónok ismét kérdésekre vár. Jelentkezik Grün bácsi.

- Nekem csak egy kérdésem volna: hová lett a Kohn?...

***********

Ugyanez mehetne ma SZaDeSZ, MaSZoP,f(zs)idesz,MaDeFasz-szal
(ezekbe távoztak az ávhs verőlegények és egyebek és utódaik:

Beléptél az MKP-be?

Két cigány beszélget:

- Igaz, hogy beléptél az MKP-be?

Mire a másik felemeli a lábát és tüzetesen megvizsgálja a cipőjét.

- Én-e? Hol?

************

1950es évek:

A mese kezdete és vége

- Hogy kezdődött régen egy mese?

- Egyszer volt, hol nem volt...

- Hogy kezdődik ma egy mese?

- A TASSZ jelenti.

- Hogy végződött régen egy mese?

- Aki nem hiszi, járjon utána!

- Hogy végződik ma egy mese?

- Aki nem hiszi, utánajárunk!

*************

HIHI!:

Köszönet

Egy árva fiú a tanácselnök segítségével - tehetséges volt, és felkarolta - ipari tanuló lett, és kitanulta a kőfaragó szakmát. A kisipari szövetkezetnél dolgozik. A mester kérdi a "segédet":

- Megköszönted-e már a tanácselnök elvtársnak, hogy segített kitanulnod ezt az alkotóan szép szakmát?

Másnap a segéd felkeresi a tanácselnököt.

- Kedves elnök elvtárs! Nagyon szépen megköszönöm, hogy kitanulhattam a kőfaragó szakmát. Olyan szép síremléket készítek magának, hogy amíg él, nem felejti el.

************

Ejj,ha látnák ma!:

A szép halál

Kohn bácsi nyugati útlevelet kap 1956 után, és amikor hazatér, ismerősei kíváncsian kérdezgetik:

- Milyen az a haldokló kapitalizmus?

Mire Kohn bácsi ezt feleli:

- Hát szép halál, nem mondom, szép halál!

(Mai aktuális: nagyon nem szép).
****************

Látjátok,mi lett azóta,újra elrabolták az utódaik a földet meg a támogatást:

Falugyűlésen

Falugyűlést tart a tszcs-szervező, persze erős rendőri biztosítással.

- Kedves gazdatársak! - mondja. - Nem veszik el a földet! Maguké marad, mint eddig! Csak közösen fogják megművelni!

Felszólal ekkor a falunyelve, egy szókimondó parasztasszony:

- Köszönjük az előadó úrnak a beszédét, de: levágom én a maga vacakját, aztán odaadom a markába! Magáé marad az, de csak próbáljon meg vele izélni!


********************

Nem is olyan vicc,főleg ma:

Micsurin

- Hallotta, István gazda? Micsurin keresztezte a magyar parasztot a szederindával!

- És mi lett az eredmény?

- Azóta földönfutó a magyar paraszt.

************

HEHE:

Tévedés

A futballdrukker tsz-elnök a közgyűlés után feláll, és azt mondja:

- Na, elvtársak, akkor énekeljük el a Real Madridot!

Mire a főkönyvelő oldalba böki és azt súgja neki:

- Nem a Real Madridot, hanem az Internacionálét!

- A fene egye meg, hogy ezt a két csapatot mindig összetévesztem!

******************

Ezt megtoldom:

Mit jelent az MSZMP?

Minek a rövidítése az MSZMP?

- Megint Szarban Maradtunk, Pajtás!

(És ma?A MaSZoP? Megint Szarban VAGYUNK Pajtás/ Megint SZOPUNK Pajtás )

******************
AHHAHHAAA

Baráti országok

A hatvanas években az egyik laktanyában politikai foglalkozást tartanak.

- Elvtársak! Ki tudná felsorolni a baráti országokat?

Kovács honvéd jelentkezik.

- Csehszlovákia, Románia, Lengyelország, NDK, Bulgária.

- No de Kovács elvtárs, a legfontosabbat kihagyta!

- Én mondtam minden baráti országot!

- Hát a Szovjetunió?

- Az nem baráti ország. Az testvéri ország.

- Hát nem mindegy?

- Nem! Mert a barátját az ember maga választja meg...

********************

Azóta is ez megy:

A megfejtés

A hetvenes években táviratot kapott Kádár János Brezsnyevtől és a táviratban csak ez állt: 5 4 3 2 1

Kádár nem tudta, mi ez, ezért összehívta a Központi Bizottságot, és nagy nehezen közösen megfejtették: "Ötéves tervet négy év alatt teljesíteni, három ember munkáját kettő végezze el egy fizetésért..."

********************

Okos gyerekek (ma is lehetne, LiBajnai-val, KohNka-val,és a többui minuszterrel):

Baj vagy tragédia?

Tanulmányi felügyelőt vár az osztály. A tananyag: "Az ember tragédiája".

- Na, gyerekek - kérdezi a tanár -, ki tudná megmondani, mit jelent ez a szó: tragédia?

Ubulka jelentkezik:

- Tragédia az, hogy otthon döglik a nyulunk!

- Nem, Ubulka! Hogy otthon döglik a nyulatok, az baj! Tragédia: Kádár, Münnich és Czinege pajtások repülőgéppel utaznak Moszkvába. A tajga fölött a gép kigyullad, lezuhan, mind ott pusztulnak. Ez lenne a tragédia! Hogy otthon döglik a nyulatok, az csak baj! Világos?

Nemsokára belép a tanfelügyelő.

- Na, gyerekek, mit tanultatok legutóbb?

Rázúg az osztály:

- Az ember tragédiáját!

- Ki tudná közületek megmondani, mit jelent ez a szó: tragédia?

Feláll Ubulka és bátran belekezd:

- Ha Kádár, Münnich, Czinege pajtások repülőgéppel utaznak Moszkvába, a gép kigyullad, lezuhan, mindnyájan ott pusztulnak: ez tragédia. De nem baj! A baj az, hogy otthon döglik a nyulunk!

******************

HIHI!:

Egy szobor talapzatán

Budapesten, a Dózsa György úton állt egy Lenin-szobor, amelynek a talapzatára valaki rápingálja:

NE MOSOLYOGJ, ILJICS, NEM TART EZ ÖRÖKKÉ,
SZÁZÖTVEN ÉVIG NEM VÁLTUNK TÖRÖKKÉ!

*******************

Ma is ilyen,mint 1945-1989ig, csak most az elvtársak eloszlottak 5 pártba,mindenhol be vannak az eladó zsidisták épitve, csak 20-30éve még a Ma-Szop-a-Munkás-Párt-ból és az állellenzékből (Hazafias Népfront)lehetett választani...:

Választás a Kádár-korszakban

Az önjelölt országgyűlési képviselő egy gyűlésen várja a hozzászólásokat.

János bácsi szót kér:

- Hát, kedves képviselőjelölt elvtárs, amikor az Isten a világot megteremtette...

- Hallgass, te marha! - vágja oldalba a párttitkár, nem ezt kell itt mondani!

- Csak mondja bátyám, csak mondja! - biztatja a képviselőjelölt.

- Hát, amikor az Isten a világol megteremtette, nagyon üresnek találta! Ezért teremtett egy embert, el is nevezte Ádámnak!

- Fogd már be a pofádat! - suttogja a párttitkár.

- Csak mondja kedves bátyám, szívesen hallgatom! - biztatja a szónok.

- Hát osztán - folytatja János bácsi - egyszer csak Ádám felkiált: "Uram! Nagyon egyedül vagyok!" Ekkor az Isten megteremtette Évát, odaállította Ádám elé és így szólt: "Na, Ádám, válassz magadnak feleséget!" Hát ilyen ez a választás!

***************

Brezsnyev oidején és utána egész 1985ig:

Elnököt, de honnan?

- Honnan választják az amerikai elnököt?

- A tőkésosztályból.

- A magyar elnököt?

- A munkásosztályból.

- És a szovjet elnököt?

- Az intenzív osztályról.

**************

ÁÁÁÁRRGHHHHH ezt nem ismertem eddig:

Mi tartja össze a KGST-t?

A mongol nehézipar,

az NDK humor,

a magyar munkamorál,

a román nemzetiségi politika,

a lengyel mezőgazdaság,

a bolgár demokrácia,

a csehszlovák liberalizmus,

a szovjet benemavatkozás.

***************

Dicsekvők

A szovjet és a magyar határőr beszélgetnek:

- Ide figyelj, Jóska! Nálunk a Szovjetunióban '56 után 100 műhold sitty!...

- Az semmi, nálunk apámnak '46 után 100 hold sitty!

*****************

Aaarrgghh

A szovjet néphadsereg hirdetése

HÍVJON, JÖVÜNK! NE HÍVJON, AKKOR IS JÖVÜNK!
TELEFONSZÁMUNK: 45-56-68


*****************

Én ezt biciklivel, és cigány-zsidó -val ismertem:

Vegyes családban

Hazamegy az iskolából a moszkvai gyerek, akinek az apja orosz, az anyja meg zsidó. Megkérdezi az apját.

- Apa, most én orosz vagyok, vagy zsidó?

- Természetesen orosz vagy, fiam, hiszen én vagyok az apád!

A gyerek csak nem nyugszik, és megkérdezi az anyját is.

- Anya, most én orosz vagyok, vagy zsidó?

- Természetesen zsidó vagy fiam, hiszen én szültelek. De miért kérdezed?

- Azért, mert van az egyik osztálytársamnak egy szép aranyórája, és most gondolkodom, hogy alkudjak vagy ellopjam...


*********************

Ugyanez lehetne a mostani vadkapitalizmussal is,amit a vérkocsik fiata végeztek el és loptak:

Megy a vonat...

Megy a vonat a kommunizmus felé, amelyen Lenin elvtárs a masiniszta. Viszonylag rövid út megtétele után előrerohannak az utasok a vezérlőállásba.

- Lenin elvtárs, elfogyott a fűtőanyag, hogy jutunk így el a kommunizmusba?

- Elvtársak, a gőzös kazánjába dobálják be ruháikat, az is éghető, így is tovább tudunk haladni.

Az utasok leszórják ruháikat, elégetik, ám ez kevésnek bizonyul.

- Lenin elvtárs, már megint leálltunk. Mit tegyünk? Hogy jutunk így el a kommunizmusba?

- Elvtársak, az önöknél lévő élelmiszer is éghető anyag, dobálják be a kazánba!

Kis idő múlva újra mennek:

- Lenin elvtárs, az élelem is elfogyott és megint leálltunk!

- Na, elvtársak - mondja Lenin -, akkor nincs más hátra, mint a mögöttünk lévő talpfákat is fel kell szedni.

Ám a talpfák gyorsabban fogynak, mint amennyit a gőzös kazánja eszik. Kisvártatva megint lefulladnak. Az utasok megint mennek:

- Lenin elvtárs, nincs élelmünk, éhezünk. Nincs ruhánk, fázunk. Előre jutni nem tudunk, de vissza se tudunk menni, mert felszedtük a mögöttünk lévő talpfákat. Mit csináljunk, hogy eljussunk a kommunizmusba?

- Most már semmit. Megérkeztünk.

************

HIHI ez Rákosival is volt régen vicc:

Hiányzó kitüntetések

Melyik három kitüntetést nem kapta meg Brezsnyev?

A Hős anya, a Hős város és a Tiszta udvar, rendes ház!

**************

Ezt se ismertem:

OKÉ

Brezsnyev magyarországi látogatása alkalmával megtekint néhány üzemet. Amikor a tsz-hez érnek, Brezsnyev csak ennyit szól: "Oké:"

Utána elmennek a Lenin Kohászati Művekbe. Brezsnyev itt is így szól: "Oké."

Aztán következik a Paksi Atomerőmű. Brezsnyev megint csak ennyit mond: "Oké."

Kádár kíváncsi lesz és megkérdezi:

- Mi az, hogy oké?

Mire Brezsnyev: - Orosz-oké!

(Ma ZSIDÓKkal lehetne eljátszani e viccet)

**************

"Április 4ről szóljon a zének"...
:

Szulejmán tanácsa

Szulejmán török szultán, a mohácsi csata győztese és Brezsnyev orosz főtitkár találkozik a túlvilágon. Brezsnyev panaszkodik:

- Mondd, ti 150 évig uralkodtatok a magyarokon, és szeretnek benneteket. Mi még csak 40 éve uralkodunk, és utálnak bennünket. Miért?

- Mi két hibát nem követtünk el. Egyrészt nem tettük kötelezővé az iskolákban a török nyelvet, másrészt nem kellett megünnepelniük a mohácsi csatavesztés évfordultját.

********************

1967 körüli,ma is aktuális:

Új forint

A párttitkár kihirdeti a taggyűlésen, hogy januártól beindul az új gazdasági mechanizmus, valamint ki fogják adni az új forintot, aminek az egyik oldalán fagylalt lesz, a másikon pedig galamb.

- És ez mit jelképez? - kérdi az egyik hallgató.

- Azt, hogy aki nem nyal, az repül - feleli a párttitkár.

*********************

Maszop-pal és LiBajnai-val vagy Lendvai-val vagy Kúrtcsányi-val be lehetne helyettesíteni a "kommunizmus" szót ebben, a "párttitkár"t meg bankelnők,miniszter,EUsképviseló-vel:

Állati ügyek

Az elefánt egy rohanó csigával találkozik. Megkérdi:

- Hová olyan sietve?

- Futok a kommunizmus elől. Tudod, nekem is van házam, a feleségemnek is, a gyerekeimnek is, és ezek mindent elvesznek. Jobb, ha te is futsz!

Erre az elefánt is elkezd futni és találkozik a medvével.

Kérdezi a medve:

- Hová futsz, elefánt?

- Futok a kommunizmus elől. Tudod, én is nagy lábon élek, a feleségem is és a gyerekeim is, és ezek mindenből ügyet csinálnak. Jobb, ha te is futsz!

Erre a medve is futni kezd.

Találkozik a róka komával, aki kérdezi tőle:

- Hová futsz, medve?

- Futok a kommunizmus elől. Tudod, nekem is van bundám, a feleségemnek is, a gyerekeimnek is, és ezek mindent elvesznek tőlünk. Jobb, ha te is futsz!

A róka gondolkodni kezd: "Mién fussak? Vörös is vagyok, ravasz is, belőlem még párttitkár is lehet!"

*****************

HAHHHAAA

Három fegyelmi

Új agronómus érkezik a tsz-be. A párttitkár annak rendje és módja szerint elkéri a partkönyvet és végiglapozza. Meglepve tapasztalja, hogy három pártfegyelmi is van benne.

- Mondja, agronómus elvtárs, miért kapta ezt a három pártfegyelmit?

- Az elsőt még 1953-ban kaptam, amikor Sztálin meghalt, és írták az újságok, hogy egymillió rubelbe került a temetése. Én meg azt mondtam, hogy ennyi pénzért az egész Központi Bizottságot is eláshatták volna...

- No és a másodikat miért kapta?

- 1964-ben, amikor Hruscsovot leváltották. Az íróasztalom üveglapja alatt ott volt Hruscsov képe, én meg nem vettem ki, hanem mellé tettem Brezsnyev képét. Jön a párttitkár és kérdezi, hogy miért nem veszi már ki onnan ezt a szemetet? Én meg megkérdeztem, hogy melyiket...?

- És a harmadikat miért kapta?

- Azt most kaptam nemrégen. Megyek az utcán, és jön velem szemben a párttitkár. Mondja: "Agronómus elvtárs, miért nem volt ott a legutolsó pártgyűlésünkön?" Én meg azt mondtam: "A fene egye meg, ha tudom, hogy ez a legutolsó, elmentem volna!"

*****************

HA HA HA

Nincs WC...

Felépítettek egy négyszintes házat. Az átvevő bizottság kiszáll, hogy átvegye az épületet. Mindent rendben találnak, és más majdnem átveszik, amikor valaki észreveszi, hogy nincs az épületben WC. Előkerítik a tervezőt, aki így védekezik:

- Az első szinten bölcsőde lesz, ők a pelenkába csinálnak. A második szinten a püspökök lesznek, ők Rómában székelnek. A harmadik szinten a zsidók lesznek, ők a szarból is pénzt csinálnak. A negyedik szinten pedig a pártbizottság lesz, ők meg minden szart egymásra kennek...

******************

HOHOHH

Nászéjszaka után

Az ifjú férj így szól a feleségéhez a nászéjszaka után:

- Mondd, drágám, hogy lehetséges az, hogy a negyedik férjed vagyok, és te mindeddig érintetlen maradtál?

- Úgy, kérlek - válaszol az asszony - hogy az első férjem KISZ-titkár volt, így hát állandóan várta a párt jóváhagyását. A második szakszervezeti titkár volt, így ő állandóan csak beszélt róla. A harmadik meg párttitkár volt, ő meg állandóan csak ígérgette.

******************

Ez már általánosságban "politikusok"ra módosult,ugye a tapasztalat 20év alatt...szélkakaskodó hazugokról... :

Két cápa beszélget

- Képzeld, barátom, olyan jót ebédeltem ma! - mondja az egyik.

- Na és mit ettél?

- Természetesen párttitkárt.

- És honnan tudod?

- Onnan, hogy gerinctelen volt és nem volt bőr a pofáján.

***********************

Ez se igaz,mese,mert ahova ment voltak testőrök,nem is kevés:

A pártfegyelem - az pártfegyelem...

Brezsnyev Magyarországra látogat. Kádárral sétálgatnak a pesti utcán. Brezsnyevnek feltűnik, hogy nem kísérik őket sehol a biztonsági emberek. Szóvá is teszi:

- Mondd, János, te csak így minden őrizet nélkül sétálsz bármikor itt Budapesten?

- Igen, Leonyid Iljics.

- És nem félsz attól, hogy valaki megtámad, leüt?

- Ugyan, Leonyid Iljics, nálunk az emberek 95 százaléka rendes, becsületes, tisztességes ember, azoknak ilyen eszébe sem jut!

- Jó, jó, de mi van a maradék 5 százalékkal?

- Azokat meg köti a pártfegyelem...


***************

Bárcsak ez lett volna:

A Lenin-kép előtt

Rendszerváltás idején a párttitkár odamegy a falon lógó Lenin-képhez.

- Iljics, Iljics, mi lesz most velünk?

- Mi lenne - válaszol a kép -, engem leakasztanak, téged meg fel..

(Ezért nem volt teljes normális rendszerváltás...)

*********************

"Hős Szovjetúnió" HEHEHEHEHEHHEH

A moszkvai állatkertben

Kennedy látogatást tesz a Szovjetunióban. A programban szerepel a moszkvai állatkert meglátogatása. Odaérve a strucc ketrecénél megkérdezi Hruscsov:

- No, Kennedy komám, tudod-e, hogy ez mi?

- Már hogyne tudnám, ez a strucc.

- Á, nem, ez a Lenin Szovhoz napos csibéje!

Mennek tovább, odaérnek a vízilóhoz.

- No, Kennedy komám, tudod-e, hogy mi ez?

- Már hogyne tudnám, ez a víziló.

- Á, nem, ez a Vorosilov Kolhoz választási malaca.

Kennedy csóválja a fejét, és mennek tovább. Odaérnek az óriás teknősbékához.

- No, Kennedy komám, tudod-e, hogy ez mi?

- Már hogyne tudnám - mondja az esetből okulva Kennedy -, ez az anyád valagán a lapostetű!

**************

MÁIG IGAZ,csak a végén a magyr részt 50-100ezerre és 350ezerre kell módosítani (FTban):

A jólétről

Három államfőt kérdeznek meg országa jólétéről: Brezsnyevet, Nixont és Kádárt.

Brezsnyev: - Az én népem keres ezer rubelt, 400-ból megél, a többit odateszi, ahova akarja.

Nixon: - Az én népem keres 2 ezer dollárt. 800-ból megél, a többit odateszi, ahová akarja.

Kádár: - Az én népem keres 3 ezer forintot, 30 ezerből megél, a többit onnan lopja, ahonnan akarja.

********************

HIHIHIIIIHHHIIIII:

A loholó ördög

Brezsnyev, Ceausescu és Kádár együtt utaznak gépkocsin, egyszer csak meglátják, hogy egy veszett nagy ördög lohol a nyomukban. Megijednek tőle, próbálnának menekülni, de a pokolfajzat sokkal gyorsabbnak tűnik az autónál. Brezsnyev erre kidob egy csomó kitüntetést a melléről, hátha az lelassítja az ördögöt, de az éppen csak odanéz, és lohol tovább utánuk. Ceausescu már rafináltabb, egy zsák aranyat gördít ki az ajtón, a rém meg is áll, de csak megszagolgatja, elfintorítja az orrát, és tovább üldözi őket. Kádár idegesen irkál valamit egy darab papírra, majd kidobja az ablakon. A szörny megáll, elolvassa, majd vonítva megfordul, és elrohan visszafelé. A többiek megkönnyebbülnek, megkérdik Kádárt, mit írt a papírra, hogy ennyire ráhozta a frászt az ördögre.

- Semmi különöset - feleli a főtitkár -, csak azt, hogy: "Ez az út a kommunizmusba vezet."

****************

Gondolom kb 1987-1989 felé lehetett:

A teljesített kérés

Három embert hív magához az Isten: egy oroszt, egy románt és egy magyart, hogy egy-egy kívánságukat teljesítse.

Az orosz egy fantasztikus luxusgépkocsit szeretne, a román egy szuper Yamaha motort, a magyar csak egy Ceausescu-portrét.

Egy év múlva visszahívják őket, hogyan sáfárkodtak az ajándékkal. Először Iván jön, felkötözött kézzel, gipszben.

- Hát veled mi történt?

- Karamboloztam az autóval, nem szoktam meg a gyors tempót.

Később jön a román, oxigénsátorban, betört fejjel.

- Hát te mit csináltál?

- El akarták lopni a motort, mikor odaszaladtam, megvertek.

Végül megérkezik a magyar is, hófehér Mercedesben, a sofőr kinyitja az ajtót előtte, frakkban, Havannát szívva lép ki az autócsodából.

- Jézusom, hát te mit csináltál a képpel, hogy így megtollasodtál?

- Semmi különöset. Kiálltam a Hősök terére, a képet leraktam magam mellé, és kiírtam alá: "Egy köpés tíz forint!"

*********************

De még mennyire!:

Emlékiratok

A keleti blokk három vezetője egyidőben megírja és kiadja emlékiratait, a következő címmel:

Jaruzelski: A Visztulától a pusztulásig...

Ceausescu: Az illegalitástól az alig-ellátásig...

Kádár: Az Árpád-háztól a szegényházig...

***************

Ez is 20onvalahány éves vicc:

A világ esze

Egy repülőgépen utazik Bush, Gorbacsov, Ceausescu és a Szentatya. A gép kigyullad, zuhan lefelé.

- Uraim, baj van! - mondja a pilóta. - Öten vagyunk, és a gépen csak négy ejtőernyő van!

- Én vagyok a kapitalista világ vezetője! - mondja Bush. - Engem megillet egy ernyő!

Magára csatol egy ernyőt, és kiugrik.

- Én vagyok a szocialista világ vezetője! - mondja Gorbacsov. - Engem is megillet egy ejtőernyő!

Magára veszi, és kiugrik.

- Én vagyok a világ esze! - mondja Ceausescu. - Engem is megillet egy ernyő!

Magára ölti, és ő is kiugrik.

- Édes fiam! - szól a pápa a pilótának. - Én már öreg ember vagyok, ugorj ki te!

- Ugorjon csak Szentatyám nyugodtan, hiszen még két ernyő van! A Világ Esze ugyanis az elébb ugrott ki a hátizsákommal!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése