2009. december 10., csütörtök

ATOMRAKÉTÁT NEKIK...úgy értem rájuk célozni

Rájuk célozni, mint célpontnak íme:

http://kuruc.info/r/26/51928/

Így történt most is: tegnap Elie Wiesel, a holokauszt-ipar egyik megalapítója méltóztatott Judapestre fáradni, hogy megszemlélje, hogy áll az antifasiszta küzdelem ügye (és semmiképpen sem az országfelvásárlásé, valamint a cionista cenzúra bevezetéséé vagy a Gárda felszámolásáé, természetesen). Nosza, fideszes vezénylettel knesszetté is változtatták rögvest az Országházat, bizonyítva, pillanatokba telik majd az átalakítás, ha az elszaporodó palesztinok által sanyargatott tel-avivi kormányzat hivatalosan is áthelyezné székhelyét a felvásárolt ország fővárosába, és bűnbánóan hallgatták a vezetőség szavait az osztály-, khmm, a rasszizmus elleni harc további fokozásának fölötte szükséges voltáról. Wiesel bácsi pedig, a várakozásoknak megfelelően, irányt is mutatott: börtönbe azokkal, akik uralmunk vallási-ideológiai alapjának, az ún. holokausztnak bármelyik tételét meg merik kérdőjelezni!
A zsidó.com jóvoltából képeken is megtekinthetjük a csodás eseményt - s talán a ránk váró jövőbe is betekinthetünk ezáltal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése