2010. január 8., péntek

MÁSHOL MEG NEM EMLÍTETT TÉNYEK és hírek

"Cigányok, szektások, judeobolsi nyugdíjasok nyomhatják Ibolykát
2010. január 08. 12:31
HunHír.Hu

Összenőtt, ami összetartozik. A valódi rendszerváltást elszabotáló MDF és az SZDSZ egymás nyakába omlott, s megterveztette a közös jelképet, a Dávid-csillagos tulipánt. Az SZDSZ most párt nélküli, legvadabb magyargyűlölői Ibolyka szoknyáján keresztül hatolhatnak be a Parlamentbe."

"Az MDF-nek szüksége lenne az SZDSZ bázisára, hiszen sem a Hit Gyülekezetétől, sem a Tisztelet Társaságától, sem a párt környékén felbukkant roma szervezetektől nem sikerült megfelelő ígéretet kapniuk a szükséges számú kopogtatócédulák összegyűjtésére."
KÖZBEVETÉSEM: JUHHÉÉJJJJ! :-D
" A stop információink szerint az MDF-ben attól tartanak, saját erőből képtelen lennének összegyűjteni a 2010-es választásokon az induláshoz szükséges támogatást.

Az MDF-es politikai körökből származó információk szerint valóban közel a megállapodás, ugyanakkor az f informátor felhívta arra a figyelmet, hogy nem a két párt kötne megállapodást, hanem az csak egyes személyekre vonatkozik. És bármit is nyöszörög Herényi Motorcsónak Karcsi, az SZDSZ kókista, eörsista szélsőségesei visszalopakodhatnak a hatalomba, ha a nemzeti oldal ezt hagyja.
"

ITT,ahol őszintéket szoktak/szoknak írni:

http://hunhir.hu/?pid=hirek&id=26108

Plusz pár komment:
"A kalapos ringyó drogos gyerekeit elkapta az US kábítószerellenes csoportja, ez meg gyurcsótányhoz fordult, hogy VIP mentességgel kimenekítse őket, feláldozva becsületes magyarok millióit. Kötelet neki!"
(erről is annak idején hallgattak..valami Garbalits vagy Barbalits nevű a fia)
"Elválik a szar a víztől és kicsapódva, nagy bűzölgő kupacként sodródik mindennapjaink felé...Budapest már bűzlik "
DE MÉG MIÓTA!AMIÓTA FRANCIA TÁROLÁSÚ ZS-k?MAJD ANGOL TÁROLÁSÚ ZS-k/SZIDÓK MOCSOKPLÁZÁJUKAT ODAKÖPTÉK A LOVI/ÜGETŐ HELYÉRE A KELETI PU KÖZELÉBE!AZ EGYETLEN SZELLŐZTETŐ ZÖLD ÚT AMI SZELLŐZTETNÉ OTT A BEÉPITETT PARKTALAN BŰZLŐ UTAKAT ÉS HÁZAKAT?MEGSZŰNT!HELYETTE ABLAKTALAN TETŐTLEN KONZERVOKÁDÉK LETT?BAVÁSÁLÓ ATEISTA DROIDOK "TEMPLOMA"!
"Nem ezeket a féreg embereket kell szidni, mert ezek olyanok amilyenek, hanem azokat az agyhalott proli magyarnak nevezett csöcseléket aki 20év után is ezekre szavaz."
UGYE?!AZ MÁR A HÜLYESÉG MAGASFOKA,AZT NEM LEHET CSAK A NÍVSÁGRA MEGTÉVESZTETT DROIDSÁGRA FOGNI!AZ MÁR SZÁNDÉKOS KIBASZÓ HÜLYESÉG!VAGY FÉLELEMKELTÉSSEL KIKÉNYSZERÍTETT ZSAROLÁS ÉS IJESZTGETÉS!

MICSODA?!?!?!?!?!??!!?:

"Juden Raus, meddig tűr még a magyar?????Most olvasom +200M kap a mazsihisz, miközben a vakoktól illetve a gyengén látóktól 200M. vonnak meg ami az éves költségvetésük 3/4-de."

HA EZ IGAZ,AKKOR AZONNAL FEGYVEREKET ÉS TANKOKAT SZEREZNI ÉS LŐNI A KOSSUTH TÉRRŐL A FŐGECIKET AZ ORSZÁG EGYIK LEGNAGYOBB ZSINAGÓGÁJÁBAN ("BUDAPESTI PARLAMENT",KORÁBBAN "MAGYAR OSRSZÁGHÁZ" NÉVEN FUTOTT, MENÓRA ALAKÚ ÜLÉSSOROKKAL AZ ÜLÉSTEREMBEN/SZAVAZÓGÉPTÁROLÓBAN/PÁRTKATONAMUNKAHELYEN...A MÁSIK LEGNAGYOBB A DOHÁNY UTCAI..ÉS AZT AZ 1867ES KIEGYEZÉSNEK IS KÖSZÖNHETJÜK,AMI TÚLEMANCIPÁLTA A ZSIDÓKAT)
ÉS A KÍNZÁSOK HELYSZÍNEIN A KÖZTÁRSASÁG TÉREN IS (OTT IS VOLT A PINCÉBEN A KINZÓKAMRA MEG EMBERDARÁLÓGYŰJTEMÉNY,NEM CSAK AZ ANDRÁSSY ÚTON!PL AKASZTÓFA,ELEKTROMOS SÜTÖGETŐ,STB)!

"Rohadt büdös zsidó-mdf-es kurva.Eladta a hazát. "
"Kár feszelegni. Irány a szemétdomb. Patkányoknak az való. "
"A patkányok természetes reakciója, hogy menekülni próbál a süllyedő hajóról.
Én azt gondolom túl sokra nem fognak menni azzal az 5-10 képviselővel, ha egyáltalán bejutnak. Mentelmi jog felfüggeszt azt lehet menni a tárgyalásra.
A jobbik rajta lesz ezen abban biztos vagyok.
Már alig várom az új parlamentből a közvetítéseket:-) Show lesz az a javából:-) "
"Abban én is biztos vagyok, hogy nézettségi rekordokat fognak dönteni a közvetítések! :) "

"Ne bántsátok ez a botoxos luvnyát mamát, már megint! Én ünnepélyesen kijelentem, begyűjtöm a kő-MDF-es kopogtatócédulát! Miután az illemhelyen, elvégezem vele a megfelelő "papír-tisztitó" műveletet, összegyűjtöm, majd a leadási határidő utáni átküldöm nekik. Az is lehet, hogy találok jobb megoldást is, de majd "olvasott" leszek, és tanulok, a magamfajtátktól is, mint mindíg."

"Éppen ideje lenne feladni a hiábavaló, aljas küzdelmet a hatalomért! Az MDF és az SZDSZ egyaránt eltakarodhat végre a politikai életből, mert lejáratták magukat!
Győzzön a Jobbik! "

"BEZONY"!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése