2010. január 8., péntek

Ismét Fejér megye

HGogy ne legyenek olyan UNALOMBÓL FOSZTOGATÓ droidok,mint az engem 1998ban Szfváron megkéselő 2 tetves,állítólag várpalotai cigány:

"Kénytelenek tanulni a segélyért
2010. január 08. 16:30
HunHír.Hu

moricka250.jpg (itt az eredeti cikkben a Hangya és a Tücsök-ös Mórickás képregényből itt egy FEHÉR- ÉS VÖRÖSBOROS ÜVEGBŐL EGSZERREE ITALOZÓ VEDELŐ TÜCSÖKről (C-ábrázolás)szóló grafika/illusztráció volt)
Ercsiben, a Kossuth Lajos Általános Iskolában van egy nem szokványos osztály, ahová felnőtt emberek ülnek be naponta, s az elmaradt általános iskolai végzettséget igyekeznek pótolni. Teszik mindezt önszántukból is, meg nem is. Az első félév lezárult november végén, egy hét múlva folytatják.

A hajdan kisegítő iskolának nevezett intézményben most is a cigány gyermekek alkotják a többséget, emiatt számos bírálat érte az önkormányzatot. Hátrányos megkülönböztetésben részesítik a romákat, szól a vád, az iskola szegregál (mesterségesen elkülönít, elszigetel). Mohácsi Viktória, cigány származású volt európai uniós képviselőnő írásban figyelmeztette a polgármestert és az önkormányzatot, hogy tegyen többet az esélyegyenlőség megteremtéséért. Testületi ülésen tiltakoztak a választott képviselők a szerintük igaztalan bírálat ellen, mert a Kossuth iskola éppen a jó kivételek közé sorolható! Már kikerült az önkormányzat fennhatósága alól, alapítványi formában működik, de mind az ercsi képviselők, mind az egyszerű állampolgárok szívesen látnak bárkit ebben az intézményben.

- Valóban szinte minden tanulónk cigány származású, de ide szakértő bizottsági vizsgálat és felmérés után kerülhet csak gyermek, szó sincs származás szerinti megkülönböztetésről! - tiltakozik a háromdiplomás igazgatónő, aki elkötelezett gyógypedagógus, 1980-tól tanít, tizenkettedik éve igazgatja a mostanra alapítványi fenntartású iskolát. Enyhe értelmi sérültek járnak hozzánk, sokan nagyon nehéz körülmények között élnek, s valóban megesik, hogy egy-egy felsős fiút a rendőrség visz el, mert bűnöző csoportban érik tetten. De mi pedagógusok vagyunk, s nekünk az a fontos, hogy behozzuk a környezeti okok miatti lemaradásokat, s képezzük azokat is, akik nehezebben boldogulnak az iskolai követelményekkel. Harcolunk ezekért a gyerekekért - mondja Németh Mária igazgatónő.

Délután, a kisebbek távozásával nagydiákok jelennek meg a Kossuth Iskolában. A felnőttosztályban az Út a munkához országos program rendelkezése alapján folyik a felnőttképzés. A 35 évesnél fiatalabb, 8 általánost nem végzett felnőtt munkanélküli csak úgy kaphat segélyt, ha vállalja a két részletben lefolyó tanfolyamot. Az első 180 órás képzés november 25-ével lezárult, a következő százórás félév január 12-ikén indul. A legelején néhányan lemaradtak, de azóta stabil a társaság, Németh Mária és kollégái nem kis fegyverténynek tekintik, hogy nem történt lemorzsolódás. Nekik is fontos a tanfolyam, szakmai kihívásnak tekintik. Az önkormányzat ősszel kigyűjtötte a neveket, megbeszélte az érintetteket, s megindult a tanítás.

Nehezen állnak rá a nyilatkozatra a felnőtt tanulók, először röstellik a helyzetet. Felnőttek, családapák, egy édesanya ül köztük. De lassan oldódnak, megnyílnak.

- A gyerekeim kinevettek - mondja szégyenlős mosollyal az ötgyermekes, 35 éves Góman Mária. Remélem, számít az elhelyezkedésben ez a tanfolyam. Talán kapok munkát, ha megszerzem az általános iskolai végzettséget.

- Közismereti tárgyakat tanulnak, a matematika és az olvasás, írás a hangsúlyos - mondja az igazgatónő. - Fejben kitűnően számol a többség, írásban viszont nehezen boldogultak. Általában is nehézséget okoz többeknek az írásbeliség, viszont mindenkinek van jogosítványa - teszi hozzá."

HONNAN VEHETTÉK (SZÓ SZERINT) A JOGOSÍTVÁNYT AKKOR,HA OLVASNI ÉS ÍRNI SE TUDNAK?
PIACON?A KRESZT_TESZTEKET EL KELL OLVASNI ÉS KITÖLTENI!

"A 35 éves Boronyai Lajos nagyapa, négy hónapos az unokája! Komoly, elgondolkodó fiatalember, sokat dolgozik. Kőműves szeretne lenni, papíron is, s szépen rajzol, kedvtelésből otthon is előveszi a fehér papírt. A 31 esztendős Lakatos István Iváncsáról jár Ercsibe, a háromgyermekes édesapa lótartó gazdálkodó. Nagyfia is bolondul a lovakért, az ősöktől hozzák a szenvedélyt és a szakértést. Öccse, Zoltán szintén az osztályban ül, ő a hétvégén Nagykőrösön járt, lóvásárban. A fivérek leginkább önmaguknak kívánnak bizonyítani azzal, hogy beültek az iskolapadba. A húszéves Balogh István párja decemberre várja első gyermeküket, ő itt a legfiatalabb diák. Attól, hogy egymástól látják, mennyire fontos az iskola, a kezdeti kétkedés is mintha elillant volna. Csodák persze nincsenek, a munkanélküliség ezen a vidéken elég magas, szakmunkások is elveszítik állásukat, érettségizettek éppúgy.

- Vannak terveim, csak nem tudom, megvalósulnak-e - mondja elgondolkodva Boronyai Lajos, s a többiek helyeselnek. Ez a felnőttoktatási forma kicsit kényszer, mert a segély kifizetéséhez kötött, de hallják eleget, hogy a tanulás minden szinten előrelépést hozhat. S talán önmagában is öröm.

A latolgatás során mind úgy gondoljuk, s ők is azt remélik, hogy létezik még egy esély. Felnőtt fejjel ezért is szánták rá magukat az elmulasztottak pótlására.


HunHír.Hu - fmh.hu "

Az FMH.hu itt akkor a FejérMEgyeiHírlap lesz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése