http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=31551
"A zsidók már az ENSZ-re tolják a piszkos munkát
2010. július 10. 14:11
HunHír.Hu
Izrael arra biztatja ENSZ-t, hogy lépjen közbe, és akadályozza meg az indulni készülő líbiai teherhajót a Gázai övezet körüli blokád megtörésében - jelentette szombaton az izraeli sajtó. Mert ez a terrorállam mindenkinek parancsolni akar!"
Atombomba ledobása a zsidókra!
"A líbiai vezető fia által vezetett jótékonysági szervezet pénteken közölte, hogy szombaton Görögországból útnak indul egy teherhajó a Gázai övezetbe, fedélzetén kétezer tonna élelmiszerrel és gyógyszerrel, illetve "olyan személyekkel, akik szolidaritásukat óhajtják kifejezni a" (itt hiányzik valami szöveg)
Egyik komment,amivel nagyon egyetértek:
"A világon egyre jobban terjed a zsidógyűlölet, mert egyre többen ismerik fel, hogy a zsidók egy egészen másmilyen pólust képviselnek. Másmilyenek.
Eleinte én is csak azt hittem, hogy ez valamilyen hiszti a zsidók ellen, de ahogy egyre több történelmi dolgot ismertem meg róluk, rájöttem, hogy a világ bajainak nagy részét ők idézik elő. Sok milliárd embernek kell miattuk szenvedni. (lásd: USA zsidógigabankok)
Más megoldás ellenük nincs, csak egy."
Egy másik komment:
"Ha nem lehet megközelíteni a tenger felől, akkor meg lehet közelíteni a levegőből.
Egy föld-föld rakéta Tel Avivra, és máris szabad a tengeri út!
Arabok! Mire vártok?
"Ha kétségeid vannak afelől, hogy mi lenne a helyes lépés, támadj!""
Persze,hogy emögött is "ők" állnak (inkább "AZ-ok"- at kellett volna írni):
http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=31557
"A buzik és a heterók látványos harca nem a melegek, hanem egy ideológia, egy világnézet, egy szándék ellen folyik
2010. július 10. 18:14
Lajtabán Pál - HunHír.Hu
Bármennyire is fenték rá nagy orrukat liberális barátaink, a jobboldali kormány rendőrsége nem verte szét a nemzeti radikális ellentüntetőket, amelyek létszáma jóval a száz fölé kúszott. Ezer magamutogatóért kellett milliós nagyságrendű pluszköltségbe vernie magát a rendőrségnek, noha mindenki tudja, a látványosan vonagló buzik és nem buzik ellentéte nem azon alapszik, hogy valaki homokos, ezért veréssel kell gyógyítani. A magamutogatók és a nemzeti ellentüntetők zajos harca nem azoknak a meleg honfitársainknak szól, akinél úgy hozta az élet, hogy saját nemükre gerjednek. Tegyék, bárokban, otthon, zártkörű összejöveteleken. A magamutogatók is egy világnézetet, egy ideológiát hatalmi cékitűzést képviselnek, a nemzetiek is ugyanezeket, ellentétes előjellel. A vonaglók és az Árpád-sávos ellentüntetők szembenállása a magyarság és a magyar világnézet harca a deviáns, összeugrasztó, a Világhatalom érdekeit szolgáló, szálláscsináló és uralni akaró szellemi, politikai, társadalmi áradattal."
"A vonaglók multikulturális, kozmopolita, az emberek saját nemzeti identitását feladatni akaró, gyarmatosító hatalom eszközei és bábui, hiszen a homoszexuálisok frigyéből nem származhat a nemzet megtartása és megvédése szempontjából is a legnagyobb kincs, a gyermek. A magamutogatók egy olyan létet akarnak népszerűsíteni, ahol az én a mi ellenzéke, ahol a te országod szöges ellentétben áll a mi hazánkkal. A vonaglás ugyanabba a körbe tartozik, mint a Turul és Árpád-sáv fóbia, a kettős mérce, a cigányok pozitív diszkriminációja.
A szálláscsinálók, az idegenek helytartói a tolerancia álarca mögé bújva akarják ezzel is fokozni a nemzeti tudatrombolást, nem megvédeni, hanem kihasználni a kelepcébe csalt másokat. Majd a buzi is jó lesz rabszolgának, a Világhatalom nem nemi identitás alapján fogja kiválogatni a kápókat és a robotolókat. A kozmopolita deviancia és a többség állandó hergelése, cukkolása, lesajnálása és a csak nekünk van fájdalmunk a gyarmatosítók és egy rabszolganép közötti hol látható, hol láthatatlan élethalálharc egyik állomása, amelyben a Világ Urai akarnak győzni minden és mindenek felett."
NA EZ IGEN!LÉNYEGLÁTÓ CIKK!
Persze ez a komment is látja az igazságot:
"Fiataloknak üzenek: Óvakodjatok minden nem keresztény, de kereszténynek magát nevező szektától is, óvakodjatok a homoszexuálisoktól, óvakodjatok a magukat Isten tagadónak mondó szocialistáktól, kommunistáktól, mert a megrontásotokat akarják.
A fentebb felsoroltak MIND a Sátán katonái, ügynökei! Ne barátkozzatok ilyenekkel soha!
Bármennyire is telve vagytok jóakarattal, jóindulattal, de a fentebbekkel nem szabad mégcsak szót sem váltani!"
"Jól látja a Hunhír csapata, valóban erőfitogtatás ez, csak úgy, mint a globalista csúcstalálkozók a világ nagyvárosainak kellős közepén. Ezzel csapják arcul, a ma még gondolkodni ugyan tudó,de törvényekkel magatehetetlenségre kényszerített tömegeket. "Vagy úgy gondolkodtok,ahogy mi akarjuk, vagy ha nem tetszik, és ezt ki is nyilvánítjátok meg lesztek büntetve."-Ez az akarat, és mondanivaló jut érvényre a buziparádékon.
Az agymosásra tesznek egy akcentust ezzel.
Mindannyiunk felelőssége az egészséges humán értékrend ismerete, megtartása, és képviselete a családon bellül, és a nyilvánosság előtt is!
Ha meg tudjuk őrizni ezt, nem fognak sikerülni a sátánfajzatok világpusztító tervei!"
ÉS MOST NAGYON ERŐSEN KAPASZKODJON MINDENKI,EHHEZ MÁR NASA-S ŰRREPÜLŐ ÉGÉSGÁTLÓ CSEMPE-MINŐSÉGŰ ARCBŐR-BEVONAT KELL A SZOCIGECIONOISTA GIGAGECI MASZOPPÁRT DROIDJAIN:
http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=31552
"Észbontóan arcpirító: Polgári köröket hoznak létre a cionprolik
2010. július 10. 14:19
HunHír.Hu
A Polgári Körök mintájára akar létrehozni egy olyan szervezetet az MSZP, amely tömöríti a baloldali főcenzor gondolkodásúakat – mondta Lendvai Ildikó. A judeobolsevik, egykori kádárista főcenzor legközelebb majd Nemzeti Gárdát alapít?"
Csak nem ezeket is elhagyja majd a gecion-párt,mint a zsidesz a magyar polgári köröket a 2000es évek elején-közepén?
"Az MSZP leköszönő elnöke a párt programtanácsának vezetőjeként folytatja. Az őszre felálló testület dolga lesz, hogy "karbantartsa és felfrissítse" a szocialisták gondolkodását, és megtalálja a baloldali civil műhelyeket, a demokrata köröket. Sem balodaliak, sem demokraták nem vagytok, egyszerű cionprolik!"
HA HA HA!DEMOKRATA KÖRÖKET!DEMO-KRETÉN-t AKART ÍRNI?JAJ KÍNOMBAN SZENVEDVE RÖHÖGÖK...EZEK TÉNYLEG ELHISZIK AZT ,AMIT NYILATKOZNAK?SKIZOFRÉNIÁNÁL MÁR SOKKAL SÚLYOSABB DURVA ELMEBETEGEK,EZEKET NEM SZABAD SEMMI KÖZ-DOLOG KÖZELÉBE EGYÁLTALÁN ODAENGEDNI!A BÖRTÖNBÜNTETÉSSEL EGYÜTT FOG MAJD JÁRNI A KÖZÜGYEKTŐL HOSSZÚ ÉVEKRE VALÓ ELTILTÁS ÉS AZ A SZAVAZÓJOGOT IS ÉRINTI MAJD...hogyha itt végre újra független jogállam lesz..egyszer valamikor...a közeljövőben...
Ja egy komment még alatta:
"1946 elején Nagy Ferenc vezetésével indul meg a harc az államforma kérdésében, s Nagy Ferenc népszavazás nélkül, a demokratikus jog arculcsapásával keresztülkényszeríti a parlamentben az államformaváltozást, hogy ezzel előkészítse a talajt Tildyn keresztül Szakasitsnak az elnöki trónig , s ezzel Magyarország teljes bolsevizálásának biztosítását"
IGEN, a KÖZTÁRSASÁG UGYANÚGY ZSIDÓ TALÁLMÁNY (a felelősség elkenésére és kapitalista zsidócégek uralmára),mint apolgári házasság, a kerestényekkel való elvegyülésre és zsidótéritésre-pénz- és birtokmegszerzésekre!FÁJ,HOGY LELEPLEZTEM?
AZ IGAZSÁG MINDIG FÁJ!SOKAKNAK!
Banki hitelkárosult és megtévesztéssel kirúgott állástalan informatikus vagyok.Nem fogják elhinni,de egyre nehezebb most ezen a területen is állást találni. Kérem segítsenek!Vagy ha nem tudnak nekem állástalálásban segíteni,akkor kérem pár FT-ot utaljanak át a számlámra(BB 10102952-17180700-01002007),hogy valahogy megélhessek és ne árverezzék el mindenemet. Az OTP már kb 1milliót,a Raiffeisen 250e FTot követel(ne) rajtam.Tisztelettel S.B.Szfvárról(SzegényBecsületesEmber)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gecionisták. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 10., szombat
2010. június 21., hétfő
Az emberi hülyeség világhatalom! 2.
..és sajnos a gonoszság is...
:
Ami ellen tiltakoznunk kell jogosan,pl így:
http://kuruc.info/r/6/61575/
Tüntetők akadályozták meg egy izraeli teherhajó kirakodását Kaliforniában
A Kalifornia állambeli Auckland kikötőjében magyar idő szerint hétfőn hajnalban mintegy hatszáz tüntető akadályozta meg egy izraeli teherszállító hajó kirakodását. A török és palesztin zászlókat lobogtató tüntetők a Gázai övezetbe tartó török segélyhajóraj elleni izraeli kalóztámadás ellen tiltakoznak – jelentette az izraeli TV 2 csatorna.
Izrael-ellenes tüntetők a kaliforniai Auckland város kikötőjében hétfőn hajnalban sikeresen megakadályozták a ZIM nevű izraeli tengerhajózási társaság egyik teherhajójának kirakodását. A mintegy hatszáz amerikai tüntető palesztin és török zászlókkal, valamint a Gázai övezetbe tartó török humanitárius segélyhajók elleni izraeli katonai támadást elítélő transzparenseket magasba emelve élőláncot vontak és megakadályozták a kikötői munkásokat abban, hogy megközelítsék az izraeli teherhajót.
Az amerikai rendőrség eddig nem alkalmazott kényszerítő eszközt a tüntetők eltávolítására az izraeli hajó közeléből. A tiltakozók szóvivői a sajtó képviselőinek elmondták: akciójukkal szeretnék fölhívni Izrael és a nagyvilág közvéleményét arra, hogy a zsidó állam haditengerészete nem gyilkolhatja kényére-kedvére a nyílt tengeren, nemzetközi vizeken közlekedő hajók utasait. A tüntetők egyben a Gázai övezet másfél millió lakosát sújtó izraeli blokád, valamint az ellen is tiltakoznak, hogy az Amerikai Egyesült Államok anyagilag is támogatja Izrael kalózakcióit és gyilkosságait.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info"
GECI ÁRVÍZI FOSZTOGATÓK!:
http://kuruc.info/r/35/61610/
Marad -e kérdés,milyen nemzet(i)ségűek voltak?
"Lassan mondjuk, hogy mindenki megértse: nem volt fosz-to-ga-tás!
… nyilatkozta Pintér Sándor, ill. az általa kézivezérelt rendőrség fosztogatás-ügyben többször is (lásd pl. EZT a hivatalos anyagukat: „A megjelent híresztelésekkel ellentétben ez idáig sem a Miskolc keleti bevezető szakaszán lévő, víz alatt álló bevásárlóközpontokban, sem Felsőzsolcán, sem Edelényben nem kellett a közveszély színhelyén a tulajdonos felügyelete nélkül maradt lakóingatlanokkal kapcsolatban rendőri intézkedéseket bevezetni.”)"
"A kijózanító igazságot (pl. EZEN cikk mellett) a cigánygyűlöletéről, Jobbik-közelségéről híres és emiatt a rendőrség lejáratásában érdekelt (szarkazmus...) Blikk mai száma szállítja. Hát igen – rendőreink megint hazudtak. Sajnálatos, hogy Pintér és rendőrsége folytatja a nem mellesleg az MSZP bukásához is vezető hazudozást, ködösítést. Bár, őszintén szólva, nem is vártunk mást. (Tetszettek volna a Jobbikra szavazni...)"
"Figyeljük meg ezt az idézetet is: „akadt olyan ingatlantulajdonos, aki egy órával azután, hogy a katasztrófavédelem körbehomokzsákozta a házát, megbontotta a zsákfalat, hogy nagyobb kár keletkezzen a házában.” Eddig is olvastunk ugyanezt állító fórumos / cikk-hozzászólásokat, de nem kívántuk lehozni, mivel azokat bárki elkövethette. Most viszont, hogy ezt maga egy rendőr nyilatkozta, mindez már 100%-ig bizonyított. Ja igen, és kétségünk se legyen: mindezt a cigányok csinálták (ahogy azt a fórumos hozzászólók is írták), mivel ők garantáltan kapnak új ingatlant (adófizetői pénzből – egyik legutolsó példa, plusz hivatkozásokkal, ITT), míg egy fehér nem, sőt, ez utóbbiakat azonnal 60 rohamrendőrrel lakoltatják ki, ha nem tudják fizetni a házukra felvett kölcsönt (lásd a nagytétényi esetet).
Apropó, ha már ez utóbbi esetről esett szó, tudják kedves olvasóink, hogy mit írt a kilakoltatással kapcsolatban az egyik támogatott, eddig két kötettel (Kereszt, amelyet ránk hagyott az ég; Ahol a nap is megfordítja szekerét), valamint most augusztusban egy újjal (Helytörténet a falumról) jelentkező cigány költő, a C-Press-es fórumokban, a Nácik haza! meg más cigányblogokon Sodan-ként ismert Csík Ferenc. Idézzük (eredeti ITT és ITT):"
"Egy öt gyerekes család,ingyenélő parazita mód,se villanyt,se víz díjat se semmit nem fizetett.21 millió ft tartozást halmozott fel a tetű gádzsó.
De a bank sikeresen elárverezte a paraziták házát.De a jobbikos csőcselékek ellen álltak a kilakoltatásnak.Rendőröket kellet hívni!Kilátott má ilyet. A rendőröknek is nekimentek a retek jobbikos állatok. végül a rend őrei kipofozták a jobbikos férgeket,és sikeresen kilakoltatták a parazitákat.
ittunk rá egy pezsgőt."
SZEMÉLYESEN ÖLNÉM MEG,HA TUDNÁM,HOL TARTÓZKODIK!
"Kinyílt a bicska a Kedves Olvasó zsebében? Ami egyébként Csíkot illeti, tőle más, hasonló aranyköpéseket is lehozunk majd; addig is, ha bárkinek bármi információja van vele kapcsolatban (pl. kapott-e állami / adófizetői segítséget a verseskötetei kiadásához; van-e priusza stb.), kérjük, ossza meg velünk.
"
"Térjünk vissza a Blikk-cikkre. Az a következő:
Kifosztották az árvíz ellen harcolókat
MAGYARORSZÁG — Megdöbbentő információk birtokába jutott a Blikk az árvízi védekezéssel kapcsolatban. Egy lapunknak nyilatkozó rendőr elmondta, több vagyon elleni bűncselekmény történt Borsodban, mint amiről a közvélemény tudott."
"A tolvajoknak semmi sem volt szent. Vitték a plazmatévét, a szivattyút, de még a VPOP által felajánlott gázolajat is. Amíg a többség a legnagyobb összetartással és önzetlenséggel küzdött az árral, addig sajnos néhányan vittek mindent, ami mozdítható volt.
– Kollégáktól és a rendőrség belső internetes fórumáról tudom, hogy nem egy lopás történt, volt néhány szemétláda, aki az egyik rendőrségi buszban kotorászott, amikor a kollégák meglepték. De a vámosok által felajánlott gázolajat is lopták, sőt tűnt el szivattyú is a helyszínről – mesélte a rendőr, aki szerint akadt olyan ingatlantulajdonos, aki egy órával azután, hogy a katasztrófavédelem körbehomokzsákozta a házát, megbontotta a zsákfalat, hogy nagyobb kár keletkezzen a házában. A szégyenteljes esetekről a monoki polgármesternek is tudomása van."
"Mint megtudtuk, Szepessy Zsolt akkor szembesült ezekkel az információkkal, amikor egy 40 fős csapattal a bajbajutottak segítségére sietett.
– Hallottam a gázolajlopásról, sőt olyan is a fülembe jutott, hogy árulták a lopott üzemanyagot. Tudok szivattyúlopásról is, de egy településen például egy fosztogatót LCD tv-vel a hátán kaptak el a rendőrök. Ő azt mondta, hogy csak a szomszédainak segít költözni – nyilatkozta Monok első embere, és hozzátette: mindezek ellenére példás összefogást tapasztalt az árvízi védekezés alatt. A többség erejét megfeszítve védte embertársai házát. Mint elmondta, a tanulság a víz leapadtával az, hogy a települések első embereit képezni kell az ilyen szituációkra, hogy tudják, mi a teendő a védekezés alatt.
Blikk"
MI A TEENDŐ ILYENKOR?
-KÖZHASZNÚ ÜZEM MEGZAVARÁSA
-VIS MAIOR ESETÉN/ÁRVIZVÉDEKEZÉS ESETÉN LOPÁS
ilyen büncselekmények maximális büntetési téelét kell kiszabni,és hozzácsapni a gyilkossági kisérletet és a szándékos károkozást stb!Ki fog nézni a végén 20-30-40év börtön vagy tényleges életfogytiglan!Na az végre megnevelné "őket"!

2010. január 4., hétfő
IDÉZETEK
Bombagyár.Hu-ról:
"Bolsevikok Utolsó Éve Következik"
(B.Ú.É.K.)
"BUÉK - Bolsevikok Urnáit Égetésre Kiadják..."
Bár úgy lenne!

2009. december 1., kedd
"Így van ez,kérem,ma is" 2.
(folytatás)
A paraszt gatyái
Egy szekus kérdezi a román parasztot:
- Mi baja van magának a Ceausescu-rendszerrel? Nem jobb most, mint a királyságban volt?
- Nem!
- Miért nem? Hány gatyája volt régen, paraszt?!
- Nyolc.
- És miből volt ez?
- Gyolcsból.
- És most mennyi van?
- Három!
- Igen, de miből?
- Abból a nyolcból!
**************
A három barát
Ceausescu idejében három jó barát vándorol a poros, göröngyös román autósztrádán: a paradicsom, a paprika és a rántott hús. Egyszerre feltűnik a hátuk mögött három rongyos román. A paradicsom és a paprika veszett futásba kezd, ám a rántott hús meg sem mozdul.
- Szaladj, te őrült, ezek megesznek! - kiáltják vissza társai.
- Ugyan már - felel vissza nyugodtan a hús -, engem itt nem is ismernek!...
*****************
ÁRGH
Komputerek
Három komputer beszélget összekapcsolva: a magyar, a román és az amerikai. Megszólal a magyar:
- Nincs hús, nincs hús...
A román:
- Mi az, hogy hús, mi az, hogy hús?...
Az amerikai:
- Mi az, hogy nincs, mi az, hogy nincs?...
*************
Én ezt Gyurcsány-nyal ismertem,és úgy hogy a hajléktalan kutyaszart ken a kenyérre...alkalmazták napjaink gecionista körülményeihez (kimentek a tankok,bejöttek a bankok) e ősviccet:
Egy ember a füvet legeli
Gorbacsov Amerikában jár és Reagan elnök társaságában a Central parkban sétálnak. Gorbacsov észreveszi, hogy egy ember a füvet legeli. Szóvá is teszi:
- Azt mondták, hogy itt óriási jólét van, akkor hogy létezik ilyen?
Reagan elővesz a zsebéből száz dollárt, és azt mondja:
- Fogja, jóember, aztán menjen, és lakjon jól!
Egy év múlva már Moszkvában, a Kreml parkjában sétálgatnak. Reagan észreveszi, hogy egy ember legeli a füvet. Szóvá is teszi:
- Még te tettél szemrehányást nekem, amikor nálatok is van ilyen?!
Gorbacsov elszégyelli magát, és elővesz tíz rubelt.
- Fogja, jóember, vegyen egy sarlót, mert így sose lakik jól!
******************
Sajnos 60éve,ez igaz lehetett:
Világifjúsági Találkozó, Budapest, 1949.
Találós kérdés:
- Mit jelent a VIT?
- Viszik az Idei Termést.
*****************
- A két történelmi Mátyás közül melyik a sikertelenebb?
- Rákosi, mert még meg sem halt, máris oda az igazság.
***************
Végül is így történt de a vége nagyon szar lett:
- Mi a szocializmus?
- Átmenet a kapitalizmusból a kapitalizmusba!
****************
Nem ismertem,viszont Ó MENNYIRE IGAZ,és azóta itt is felejtették őket az eltelt 20év ellenére:
- Miért a legfejlettebb rendszer a szocializmus?
- Mert minden előző rendszernek a savát-borsát átvette. Éspedig: az őskortól a termelőeszközöket, a rabszolgatartó társadalomból a bérezést, a feudalizmusból a kiskirályokat, a kapitalizmusból a válságokat.
*******************
Ki tudja?:
- Mi a XX. század tragédiája?
- Az, hogy a Titanic süllyedt el, és nem az Auróra.
******************
Ugyanígy maradt 1967 óta:
- Milyen lesz az új gazdasági mechanizmus kezdeti formája?
- Klasszikus. A fejeseknek klassz, a dolgozóknak kuss.
********************
HIHI!:
- Hol áll meg a gazdasági mechanizmus?
- Kisbéren.
(Kis béren)
:-D
MÁIG!És ezt nem értik meg a poszt-szocigeci vadkapitalista férgek: amíg nem emelnek fieztést addigg nem lesz normális fogyazstás és nem lehet többet termelni..max a külföldi gyaramatosítóknak exportra,akik absznak normálisan adót fizetni...
*********************
(folyt.köv.)

Címkék:
gecionisták,
haha,
ősviccek,
szocion
2009. november 4., szerda
Régi már...
ZSiget-en:
Ne felejétek,jövő tavasszal választás!(feltéve,hogy élünk még addig):
Ne EZeket!
Mondjuk az is nyilvánvaló,hogy a HírTVbe és EchoTVbe is beépültek a köpönyegüket kiforditott zsidók...de ezt most hagyjuk!Már a következő posztra koncentrálok,amiért sokan meg fognak dobálni,pedig poén lesz...

csalás,
gecionisták,
judapest,
korrupció,
politika,
qrmány,
undorító,
vöröskékbarmok
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)